Székhely: 8800 Nagykanizsa Irtás u. 1.  *   Telefon: +36-30-305-0794 +36-30-7577-399  *   email:
Vénusz és Jupiter együttállás
2014. augusztus 18.
Ma hajnalban 14 év óta a legszorosabb együttállásba kerütl a két bolygó
Ma hajnalban helyi idő szerint 4 órakor letoltuk a tetőt a Canis Minor Obszervatórium fölül, beüzemeltük a 40cm-es Meade LX200 távcsövet és vártuk, hogy a horizont fölé kerüljön a két bolygó. A levegő nagyon tiszta volt, kelet felé csak egy nagyon vékony felhőzet látszott. Bíztunk benne, hogy ez nem fogja megakadályozni az észlelést. 4:35-kor megpillantottuk a két bolygót. Nagyon szép látvány volt, az egymástól - persze csak látszólagosan - 13 ívpercre lévő páros. A közeli képeken megfigyelhető a Jupiter két holdja is az Io és az Europa (az Io van közelebb a Jupiterhez).
A felvételek a távcsőre szerelt Canon EOS 600D-vel készültek. A tájképek viszont egy Tamron AF 18-200-as zoom objektívvel kerültek megörökítésre. Egészen napfelkeltéig maradtunk, közben a fogyatkozó Holdra is vetettünk egy-két pillantást, ami igazán lenyűgöző arcát mutatta. Természetesen ezekről is készítettünk pár felvétel, mind a távcsővel, mind a fényképezőgép objektívjén keresztül.
Miközben mi kedves nejemmel Becsehelyről néztük a jelenséget, lányunk Nagykanizsáról nagyanyja társaságában követte a Vénusz és a Jupiter égi útját, egészen napkeltéig.

Perkó Zsolt
Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület, minden jog fenntartva!
2024. április 20.
Napkelte: 04:58
Napnyugta: 18:43
(Nagykanizsán)
-
Tudunk-e észlelni?
Canis Minor Meteorológiai állomás
Holdfázis
A Nap aktuális képe
SOHO-kép
Sarkifény-előrejelzés